, (fegy-ver, vagy fegy-v-er, fegy-ő-er) fn. tt. fegyver-t, tb. ~ěk. 1) Általán eszköz, melylyel mind magunk védelmére, mind mások megtámadására élünk. Ilyenek az állatok természeti fegyverei, pl. a szarvak az ökörnél, a körmök a saenál, a fogak az ebeknél stb. A gyermeknek fegyvere a sirás. 2) Különösen, oly eszköz, mely egyenesen a végre készült, hogy ótalomúl vagy visszatorolásul szolgáljon, vagy akármikép mások romlását eszközölje. Katonai fegyver. Vadász fegyver. Uti fegyver. Fegyvert viselni, forgatni. Fegyverre kelni. Fegyverbe öltözni. Fegyvert gyakorolni vagy magát fegyverben gyakorolni. Fegyvert rántani. A bakancsosoknál: puska. Fegyvert meghúzni. Fegyvert tölteni, elsütni. Fegyvert ölbe! Fegyvert lábhoz! Fegyvert vállhoz! Gyalogsági vezényszók. A huszároknál: kard. Fegyvert kötni, rántani, forgatni, villogtatni. Rosz katona, kinek fegyvere is nehéz. (Km.) Egyik fegyver tartóztatja a másikat hüvelyében. (Km.) Fegyverben vagy fegyver alatt szolgálni. Fegyverre vitézek! 3) Átv. ért. mindenféle védeszköz, védmód, kivált erkölcsi és szellemi tekintetben. Irók fegyvere a toll. Szónok fegyvere az ékesszólás, elmésség. Az ész fegyverével legyőzni valakit. Öltözködjetek az igazság fegyverébe (Biblia). Eredetét mint föntebb láttuk, némelyek szerént, a fegy és ver igék öszvetételéből vette; mások szerént am. fegyő er, (azaz fegyerő), melyből hangváltozással lett fegyü-er, fegyver.