, (fok-hěgy) ösz. fn. 1) A hegylánczból előnyomuló, különösen, sik térre vagy tóba, tengerbe nyuló hegyhomlok. 2) A székelyeknél akármely tárgynak a vége, széle. Fokhegyen állni, valaminek a szélén állni, honnan ezen álló valami könnyen leeshetik, pl. a pohár az asztal szélén, a kecske a szirt élén. (Kriza J.).