, (fu-1-d-ok-ol-ik) k. m. fuldokl-ottam, ~ottál, ~ott, htn. fuldoklani. 1) A lélekzet elszorulása, akadályozása miatt erőködik, s mintegy ökrendez vagy épen életveszélyben forog. 2) Nagy sirásban nem képes értelmesen beszélni, hanem csak töredékesen ejti ki a hangokat, mintha csuklanók. Fuldokolva nyeldegelvén sürűn omló könnyeit. (Kisf. S.).