, gyökelem és hangutánzó, jelenti azon hangot, mely hallatszik, midőn a levegő vagy az öszvegyürűdzött ajakak között vagy orron erősebben kinyomúl vagy pedig midőn bármely sebesebb mozgás által szelet képez. Innen lettek a fú v. fúv, fúj fúl (= fu-úl), fojt v. fujt (= fu-ít) és fut igék származékaikkal együtt. Megvan e hangutánzó a héber fuach, arab fach, aram foch, német wehen, weg, Wind, latin veho, ventus és flo, cseh wjti, szanszkrit vá, hellen ϕυσα (szél, fuvalom), finn puhun (fuvok), csagataj pul-ab (fuván), pul-adï (fúva; Abuska), sínai nyelven: fúng (fú) stb. szókban. Általában az f betű fuvással ejtetvén ki, (ezért hivatik fuvó betűnek is), a nyelvalkotóktól igen természetesen és ösztönszerűleg a fuvásnak és mind azon cselekvéseknek, melyek fuvással járnak, és ezekkel viszonyban álló vagy ezekhez hasonlítható fogalmaknak jelölésére használtatott. Innen, az egyszerű fő s fú igéken kivűl, fő v. fej s fel szók, mert a magasra törekvés erősebb s gyorsabb lélekzést tüntet a szemlélő elébe; innen a fár, fer, fir, for, für gyökök, mert a fürgés, forgás szintén erősb lélekzéssel jár, innen a fut ige, s a természeti tárgyakra átvive: fa, fű, fül stb.