, (sínai nyelven: oll) fn. tt, fül-et. Eredetileg valami fel- vagy kiállót, a fejből kinövő részt jelent. V. ö. FÜ, gyökelem. Jelenti az emberek és más állatok hallóérzékét, mely a fejből kinyuló porczogóból, s a fej belsejében sajátságos alakú és szerkezetü üregből áll. Nagy, kicsi, hosszu, rövid, egyenes, konya v. lekonyuló, siska, hegyes fülek. Jó füle van. Cseng a füle. Fülébe susogni, kiáltani valakinek. Egyik fülén be-, másik fülén kibocsátani a hallottakat. Fülénél fogva vezetni valakit. Fülét vájni. Füllel hallott tanú (testis auritus). Sok fül, hosszu kéz. (Km.). Fülig elpirult. Fülig van az adósságban. Fülét bedugni az igazmondás elől. Még a fülét sem mozdítja, am. igen csendes vagy lusta. Még a fülét sem vakarja, am. igen szorgalmatos. Ha kell valami, billegesd füleidet, (tréfás km.). Két egyirányos füle van, am. igazságos, nem részrehajló. Résen a füle, am. hallgatódzik, vigyáz. Sok szeme, sok füle van a királynak. (Km.) Az erdőnek is van füle és a mezőnek szeme. (Km.) Se füle, se farka, am. rendezetlen zagyvalék. Fülébe jött a hir, am. hallotta. Éles füle van, am. tisztán, igen jól hall. Fülem hallatára mondotta. A pap is csak azt dorgálja, amit szeme lát, füle hall. (Km.) Szemfül v. szemfüles, am. igen vigyázó, figyelmetes. Bal fül, jobb fül. 2) Átv. némely edények és eszközök fülalakú fogantyúja v. lyuka. Korsó füle, kánna, dézsa, sajtár füle. Fazekakat füleiknél fogva öszvefűzni. Tű füle. 3) Alsó beszédben: nagy füle van, am. szamár, ostoba.
Származékai: fülel, füles, fületlen stb.