v. FÖVÉNY, (1), (fö-v-eny, fö-v-ény) fn. tt. föveny-t v. fövenyet, tb. fövenyek v. fövények. Sajátnemű föld, mely apró, kemény és egymással öszve nem ragadt szemecskékből áll, mely, ha tiszta, sem savanyok által föl nem bugyog, sem tűz által mészszé nem alakúl. Nevét onnan vette, mivel ha a nap sugárai által fölmelegszik, igen forró. Porfövény, forrásfövény, folyófövény, kavics- vagy porondfövény stb. Fövenyet ásni. Fövenynyel meghordani az utakat. Fövenyből aranyat mosni. Némely tájakon egy értelemben vétetik a homok szóval. Azonban a közönségesebb szokás inkább azt nevezi fövénynek, mely vizekben, vizenyős helyeken, folyókban, vízhólyagokban vagy szárazon is kavicsos rétegekben találtatik, s nagyobb és durvább szemű; a száraz, különösen sivó állapotban levőt pedig inkább homoknak hívják. V. ö. HOMOK.