v. FONÁL, (fon-al v. fon-ál) fn. tt. fonál-t v. fonal-at, tb. fonal-ak. Duna vidékén fonál, Tisza vidékén pedig fonal szokottabb. Mi mindkétképen használjuk, figyelve a vele közvetlenül öszvejövő hosszú vagy rövid önhangzóra. Jelentése 1) Vékony szállá nyújtott és pedrett test. Gyapju-, kender-, lenfonál: arany-, ezüst-, vasfonál. Fonalat húzni, pederni, orsóra tekerni, gombolyítani, motólálni. 2) Különösen, ami varrásra, hímzésre alkalmatos. Selyemfonalakkal kivarrni a bundát, fekete fonállal himezni a szűrt. Szurkos fonállal varrni a csizmát. 3) Átv. valaminek tartóssága, folytatása. Élet fonala; beszéd fonala. 4) Vonal, melyen a folyóvíz dereka halad. Víz fonala szerént ereszteni a hajót.