, (fog-l-al-) fn. tt. foglaló-t. 1) Azon pénz, melyet valamely áru kialkudása után az eladónak adunk, mi által azon árut magunké gyanánt elfoglaljuk, s más vevő ellen mintegy tiltakozunk. Ezen portéka az enyém, mert már foglalót is adtam reá. 2) Pénz, melyet előre adunk annak, kit valamire vagy valaminek megfogadunk. Fuvarosnak adott foglaló. Elszegődött, beszegődött cselédnek adott foglaló. 3) Nyelvtanban azon beszédrész, mely által a mondatokat vagy egymáshoz tartozó mondatrészeket, szókat öszvekötjük, máskép: kötszó. Ilyenek a magyarban: és, s, vagy, ha, ámbár, mégis stb. pl. Atyádat és anyádat tiszteljed. Vagy győzök vagy ott veszek a csatában. 4) Székelyes szójárás szerént, azon vas, mellyel a timárok a bőrt az asztalhoz szegezik.