, mn. illetőleg igekötő, jelent olyast, mi vagy természeti fekvésénél, irányánál fogva, vagy társodalmi, erkölcsi tekintetben magasabban áll. Fölház, fölvidék, fölszél, fölvár. Fölhadnagy, fölperes, föltiszt. Helyesirását illetőleg változatos jobbhangzás kedveért ezen szabályok állanak: 1) Ha a derék szóban al- vagy ö ü felhangzók vannak, inkább fel (fěl) használandó, pl. fělház, fělhasznál, fělolvad, fělugrik, fělölt, fěloldoz, fělúszik, felőrlöm a gabonát, felütöm a lapdát, felüdűl; 2) e, ě mellett helyesebb a föl, pl. fölelevenűl, fölemészt, fölered, fölenged, fölegyenesedik; éles hangzók mellett pedig mindkétképen használható, pl. felér v. fölér, felszí v. fölszí; l. FEL, és ennek minden öszvetételeit.