, (fi-at-al v. fi-ad-al, vagyis: fi-ad-ó) mn. tt. fiatal-t, tb. ~ok. Ki nem fejlődött, érett korra nem jutott, növésben, fris erőben levő. Fiatal ember, asszony, menyecske; fiatal fa, vessző, erdő; fiatal elme, ész. Vén elme, fiatal erő veri meg a hadakat. (Km.) Addig kell a fát egyenesíteni, míg fiatal. (Km.) Fiatal kor, fiatal rend, fiatal világ, fiatal katona. Fiatal katonából válik a vén koldús. (Km.).
Képzésre nézve mint melléknév, talán páratlan nyelvünkben, mert a többi atal (etel) képzőjü szók főnevek és igékből alakultak, pl. hivatal, rovatal, menetel, jövetel. Egyébiránt valószinü, hogy létezett hajdan fiad ige, melyből lett fiadó, fiada, s l toldalékkal fiadal, fiatal.