, (fen-ék, ami fenődik, t. i. valamely test alsó része, mely az alatta szilárdul állóhoz, pl. földhöz fenődik vagy nyomódik; rokonságok a latin fundus, szláv bednék) fn. tt. feneket. Némelyek szerént e szó annyi, mint a vékony hangon ejtett fonák, mivel a tárgy fölének, tetejének csakugyan fonákját, visszáját jelenti. Hordó teteje és feneke. Ilyen rokon értelem van a fel- s alhangú kenyér és kanyar, cseléd és család szók között is. Ismét mások (pl. Kassai József) szerént am. fentartalék, vagyis: fennék. Jelenti pedig különösen 1) valaminek alját. Hajó feneke, víz feneke, dob feneke. Pokol feneke. Menj innen a pokol fenekébe. Fenékig felhajtania poharat. Fenékig kiszáradt patakok. Átv. ért. alfel. A fenekére vertek. 2) Valaminek alapját, amire valami állítva, építve van. Fenékfal, fenékkőszál, fenéktámasz, fenékszín. Nagy feneket keríteni a beszédnek.