, (fér-cz-ěl) áth. m. férczél-t. 1) Valamit fonallal, czérnával nagyjából öszvefűz, öszveakgat, hogy ideiglen tartson. A szabók először férczelnek, azután varrnak. Öszveférczelni valamit, am. roszúl, öregében, nagy öltésekkel varrni. 2) Dunán túl, am. a kanrécze a nőstényt meghágja, megbubozza, máskép: heréczel.