, (fel-támad) ösz. önh. Tulajdonképen fekvő, nyugvó, hanyag helyzetéből fölkel, fölemelkedik, de bizonyos belső erőködéssel, s külső maga megfeszítésével. V. ö. TÁMAD, TÁM. Jelentése 1) fölkerekedik, de csak élettelen dolgokról használjuk. Feltámad a szél. Feltámadnak a hullámok. 2) Keresztény ért. a megholt embernek teste feléled. Szálla alá poklokra, harmadnapon holtából feltámada. (Apost. Hitv.). Feltámadt Krisztus ez napon. (Husv. ének). Mindnyájan feltámadunk. (Sz. Pál). 3) Valaki ellen fölzendül, fölkel. Feltámadni a felsőség ellen.