, (fel-hő) fn. tt. felhő-t. A levegőben öszvegyűlt vizes gőz, vagy pára, mely megsürüsödvén látható, és különféle alakban kisebb vagy nagyobb magasságban lebeg, s ha igen megterhelődik, eső, jég, dara vagy hóformában alá hull. Fekete, sötét, világos felhő. Fehér lónak, világos felhőnek nem kell hinni. (Km.) Bárányfelhő. Jeges, esős, havas felhő. Ködfelhő. Nem minden felhőből leszen eső. (Km.) Felhő elébe harangozni. Szélesb ért. akármiféle homályos, sötétes folt a levegőben. Felhőt csinálnak a magasan és sürüen szállongó madarak, pl. varjúk, seregélyek. V. ö. FELLEG. Füst-, porfelhő, máskép: füst, porfelleg.
Mennyiben e szóban a betakarás, elfödés alapeszméje rejlik, rokonai: bula, bulál, boru, borít, polyva, pólya, t. i. felhő = tiszta eget beborító, bebuláló. Hasonló észjárás szerint rokonok a latin nubes (felhő) és nubo (bulálom), a szláv oblak (felhő) és oblikat (felöltöztetni, beburkolni). Adelung a német Wolke-t is így elemezi. A héber ób is gyöktől ered, melynek jelentése: tegi, occultare. Finnül pilwi = felhő és pallahat = borék. Törökül bulut am. felhő és bulanmak = homályosúlni.