, (fel-e-ség, fél névszótól) fn. tt. feleség-ět. Tulajd. valamely egésznek oly tulajdonsága, sajátsága, mely annak felét teszi; vagy, ha társ értelemben veszszük, oly lény, mely társunk, barátunk, velünk legszorosabb viszonyban, elválaszthatlan kapcsolatban áll, velünk egy egészet alkot. Innen nevezte a magyar a férfi hitestársát feleségnek, (s ez közönséges értelme), nem pedig, mint némelyek talán csak inkább enyelgésből mondani szokták: fele segítség szóktól. Amannak értelme szellemiebb és nemesebb, s a házasság közös czéljával megegyezőbb. Adjon Isten feleséget, szépet, jót. Feleséget venni. Feleségét elhagyni. Feleségétől elválni. Feleségét félteni. Ifju feleség, vén feleség. Malmon, ifju feleségen untalan kell építeni. (Km.) Okos feleség nagy Isten ajándéka. (Km.).