, (fél-el-ěm) fn. tt. félelmet. 1) A léleknek azon kedvetlen állapota, vagyis kellemetlen érzés, midőn valami közelitő vagy fenyegető rosztól irtózunk, legyen az valóságos vagy képzelt. Félelemből reszketni. Félelemmel nyúlni valamihez. 2) Vallási és erkölcsi tekintetben azon nemesebb belső érzelem, melynél fogva azt, mi szent, vagy mit szentnek tartunk, megszegni, megsérteni, általhágni nem merjük, sőt inkább teljes tisztelettel viseltetünk iránta. Isten félelme v. isteni félelem. A bölcseség kezdete Isten félelme. Félelemmel járulni az Isten oltárához. Félelemmel visgálgatni a mennyei titkokat. V. ö. FEL, ige.