, (fel-ső-ség) fn. tt. felsőség-ět. 1) Általánosan: tulajdonság, melynél fogva valaki mások fölötti jogokkal, igényekkel bír. 2) Különösen: előljáróság. A felsőségnek engedelmeskednünk kell. Feltámadni a felsőség ellen. 3) Nemesb ért. fejedelmi vagy országos főkormány.