, (el-ev-e) ih. Előre, mindenek előtt, elő időben. Azt eleve láttam, tudtam. Eleve megértettem, eleve megmondottam. Régibb iratainkban a térről is mondatik. Eleve megyen vala. Eleve jőnek. (Tatrosi cod.). Legrégibb nyelvemlékünkben szintén a föntebbi módon írva mint főnév jelent istent: Teremteve eleve mi isemucut, azaz teremté elő vagy élő (isten) mi ősünket. Révai fejtegetése szerént am. élő (vivens), azon időben tehát szerinte az Isten szó mellett ez is divatozott volna, mely a héber syrus, chaldeai nyelvben is él, el, eloa, elohu alakokban fordúl elé. Antiq. Lit. Hung. 122. stb. l. V. ö. ELEVEN.