, (esz-me-i-ség) fn. tt. eszmeiség-ět. A tárgyaknak egyedül eszme gyanánt felfogása, és tekintése (Idealizmus), midőn az észrevevő v. bölcselő csak magát tartja valódi lénynek, a kivüle lévő tárgyakat pedig csak tüneményeknek, képzeteknek veszi. Az eszmeiségnek különféle alakjai vannak.