, (el-kámpicsorodik) ösz. k. Tulajd. akkor mondatik, midőn valami, pl, a száj, félre áll, elgörbűl. Átv. ért. a szóban fönnakad vagy olyast mond, mit maga sem akart, miáltal elárulja magát. Elkámpicsorodott a nyelve. Alsó, népies irásmódba való tájszó.