, (er-eszt-vény) fn. tt. eresztvény-t, tb. ~ěk. Oly fiatal erdő, mely a kivágott fák gyökereiből sarjadzik fel, vagy oly kivágott erdő, mely magából sarjakat ereszt, máskép: surjány, haraszt. Erdő liget értelemben gyakran eléjön a régi oklevelekben: eresteun (1231.), ereszteven (1244.), erezteun (1257.), erezteveny (1282. Jerney). "Ő városokat megtöré, és ő eresztvényěket (lucus) kivagdalá." (Bécsi cod.). "A kertnek és eresztvénynek (nemoris) gádorában." (Ugyanott).