, (esz-me-eny-i-ség) fn. tt. eszményiség-ět. Az eszmének vagy eszmelénynek azon tulajdonsága, melynél fogva az egyedül a képzeleti erőben vagy észben létezik, és valóságos tárgy nem felel meg neki. Különösen a szépmüvészetben, a műnek, úgyszólván a földi vagy emberi tapasztalaton fölül emelkedése, s a valódinál magasabb, fenségesb alakban elétünése. V. ö. ESZMÉNY, ESZMÉNYI.