, (esz-ély, ész gyöktől) fn. tt. eszély-t, tb. -ěk. Személyes tulajdonság, melynél fogva valaki eszével élni tud, a czélravezető eszközöket kitalálja és helyes felfogással s kellő időben alkalmazza. Eszélylyel és előlátással fogni a dologhoz. Némely régieknél: ildom. (Prudentia).
Újabbkori szó, de a székelyeknél megvan eszéjědik (= eszély-edik) igében.