v. ESKÜTT, (es-k-üd-t v. es-k-ü-tt) mn. tt. esküdt-et. Aki az esküt letette, aki megesküdött valamire. Esküdt tanúk, esküdt, böcsüsök, esküdt emberek, bírák. Vétetik főnév gyanánt is, midőn oly személyt jelent, ki valamely hivatalviselésre fölesküdött; különösen vármegyei tisztviselőt, ki rangban az alszolgabírák után áll; továbbá a mezővárosok belső tanácsnokait, és a faluk tanácsát képező hites embereket. Vármegye esküttje. Falusi esküttek. Tiszteletbeli eskütt. Középponti eskütt.