, (es-k-ü, a hajdan önálló egyszerü es gyökből, t. i. az ü vagy csak segéd az esk szóhoz, vagy az esk ige eskő részesülőjéből alakúlt, s lőn eskü, mint: furó furu, ölő ölü, alkó alkú stb.), fn. tt. eskü-t. Jelenti azon innepélyes bizonyitást, melynél fogva az Istenre, mint állitásunk tanújára hivatkozunk, s annak boszuját hivjuk föl azon esetre, ha nem igazat szólanánk. Igaz eskü. Hamis eskü. Erősitő, becsülési, hitelesitő eskü. Törvényes, bírói, tisztitó eskü stb. Esküt kinálni vagy ajánlani. Esküt elfogadni, vagy el nem fogadni. Esküt odaengedni. Valamit esküvel fogadni, igérni, bizonyítani. Letenni az esküt, megesküdni. Esküt szegni.