, mutató névmás, tt. ez-t, (némely tájakon használatban van: eztet sőt eztetet is, de ezek irásba s művelt nyelvbe nem valók), tb. ~ěk. Ragozásban végbetüje a rag első mássalhangzójával hasonúl, pl. ennek, ettől, erre, erről, ebből, eznek, eztől, ezre stb. helyett. Ig raggal, ezig régiesen eczczig = edzig ede- (v. ide-) ezig, melyből lett a mai szokott eddig; vel raggal, ezzel v. evvel. Midőn a főnév előtt melléknév gyanánt áll, közönségesen en toldalékot vesz föl, pl. ez ember v. ezen ember. Jelenti, midőn a hozzánk közel vagy közelebb levő tárgy, hely mutattatik.
"Állok tavaszmezőn,
Melyet virány fedez,
S úgy érzem, gondolom,
Az Isten háza ez."
Erdélyi János.
Ellentéte: az, l. ezt.
Megfelel neki hangban és értelemben a, héber (zeh) = ez, góth is, lithván jisz, latin is, is-te, német es stb.
Némely székely nyelvjárásban ez (és e), névmutató (az és a) helyett is áll.
"Míg ez erdőn bikkfa terem,
Szeretem én e kedvesem,
Míg szuszék lesz e bikkfából,
Eltartom őt ez árából."
Kriza János.