, (er-k-ély) fn. tt. erkély-t, tb. ~ek. Az épületnek, szögleten vagy homlokzaton, vagy oldalt kiálló része, mely vagy födve van, vagy nyiltfolyosó gyanánt szolgál.
Magyar nyelvből elemezve, ugyanazon gyökből származott, melyből a hasonló értelmü eresz, s jelentene kiérő, kiálló helyet, úgy hogy Molnár Albertnél eléjön rövidebb alakban, vagy a törzsben is: erek (praestega, das Vordach, verdeckter Gang). Egyébiránt egyezik vele a német Erker, melyet Adelung a középkori latin arcora, s távolabbról arcus szókból származtat.