, fn. tt. enyh-et, tb. ~ek. Csak tárgyesete és többese van szokásban. Jelenti, mi a nehéz, kemény, fáradságos munkán némileg könnyít, mi bennünket lágyan, gyöngéden, szeliden illet, mi lankadásunkban vidulást nyújt stb. Enyhet ád a fáradt utasnak a fa hűvös árnyéka. Enyhet ád nagy melegben a lágy szellő. Enyhet ád a szomjasnak a fris ital. Enyhet keresni, enyhet találni. V. ö. ENY.
A régieknél, pl. a Bécsi és Tatrosi codexekben, Nádor-codexben, Pesti Gábornál stb. enyhít helyett ehnyejt, ehnyít alakokat találjuk, honnan a törzs ehny (= eh-eny) és a tiszta gyök eh, maga a lehelést, pihegést és pihenést jelentő h. Így cserél helyet a h hang az utána álló mássalhangzóval vehem (vemh-et), teher (ter-h-es), pehely (pely-het) stb. szókban is.