, (es-ő) fn. tt. eső-t. Személyragozva: esőm, esőd, esője v. eseje, esőnk, esőtök, esőjök v. esejök; esőim, esőid, esői, esőnk, esőtek, esőik v. eséjik. Azon természeti tünemény, midőn a légben levő vizes gőz- v. párarészecskék öszvehuzódnak, megsürűsödnek, és cseppekben aláhullanak. Csendes, szeles, sebes, hirtelen, meleg, langyos, lanyházó, hideg, jeges, havas, darás eső. Futó, hetes, országos, pásztás eső. Szakadó, szemző, lassu, szemergő, zápor eső. Harmatozó, lengedező eső. Elmult esőnek nem kell köpönyeg. (Km.) Sírt, mint a sebes eső. (Km.) Esik, szakad, szemerkél, szemzik az eső. Csak úgy dől az eső, mintha sajtárból öntenék. (Km.) Esőre áll az idő. Elállott az eső. Elhuzódik az eső. Hazáig verte őket az eső. Hogy az eső verje meg.
Sínai nyelven: jü.