, (er-ny-ő) fn. tt. ernyő-t. Személyragozva: ernyőm, ernyőd, ernyője v. ernyeje, ernyőim v. ernyeim stb. Általán, ami árnyékadó födél gyanánt szolgál. V. ö. ÁRNYÉK. Különösen. 1) Nap, világosság, eső ellen ovó, ellenző. Napernyő, esernyő, szemernyő, gyertyaernyő. 2) Hintók födele, szekerek gyékény-, ponyva- és más tetője. 3) A növénytanban a virágok egyik neme, melyek rózsája igen sok egyenlő hosszaságu szirmokból áll, s melyek egy pontból sarjadzanak ki. (Umbella).
Rokon vele a szanszkrit: úrn, úrnu [föd, takar] innen úrná am. gyapjú.