, (el-vesz) ösz. önh. Egészen szabályos ige, s ebben is különbözik az elvěsz igétől. Továbbá nyilt e hangzik benne, mely némely tájszólás szerént hossza é-re változik: elvész, de egyedül itt a törzsökben, egyebütt állandóan rövid nyilt e van benne. 1) Úgy eltéved, elhányódik, hogy reá akadni nem lehet; eltünik. Elveszett a pénze, pipája, gyürüje. Szőrén szálán v. szőrén lábán elveszett. (Km). 2) Meghal, megdöglik. Elveszni a harczban. Nyavalyában, vizben elveszni. Elvesznek télen a legyek. Elvesznek százrétü paczal betegségben a barmok. Veszszek el, ha nem úgy van. Rosz pénz el nem vész. (Km). A sok bába között elvesz a gyermek. (Km.) Szép asszonyért majd elvesz a lelked. (Vörösm.) 3) Elromlik, megszünik. Ezen emberben egy jeles költő veszett el. Nagy vitéz veszett el benne. V. ö. VESZ, ige.