, (el-v, am. el-ő v. el-ü) fn. tt. elv-et. 1) Általán, ami elűl van, ami másokat megelőz, mi jó előre történt, és lett, V. ö. ELŐ. fn. 2) Ismeretfő, kutfő, melyből valamely eszmét merítünk. Különösen 3) oly gyakorlati okfő, mely vezérli akaratunkat, cselekvényeinket. Elvből cselekedni valamit. Elvből vitatni, vagy megtámadni ezt vagy ama tárgyat. Bizonyos elvből indulni ki. Ember, kinek semmi elvei nincsenek. Valamely tant, tudományt elvekre építeni. Az ismereteket visszavinni első elveikre. 4) Első, fő lény, melyből mások erednek. Életelv. Erkölcsi elv. Zoroaster (Zerdust) szerént a világ két elvből áll: jó és gonosz elvből. (Principium).