, (el-ső v. el-ő-ső) mn. tt. első-t, tb. ~k. 1) Térben vagy időben mindenek előtt álló, létező, mely után a többi következik. Az utczának első háza. Az évnek első napja. Első lovak a kocsiban. A holdnak első negyede. Ebnek sem jó az első kölyke. (Km.) Aggszó szerént: egyféle állatnak sem jó az első kölyke. (Km.) Első gyereknek, második feleségnek aranyos a segge. (Km.) 2) Rangfokozatban a legfelső. Első alispán. Első énekes. 3) Legjelesebb. Első ügyvéd, első jeles diák. Első boldogság a jó ész. (Km.) 4) Kezdő. Első bíróság. Első birósági, váltótörvényszék. Ő neki mindenben elsőnek kell lenni. Ki az első a játékban?
Fokozást is fölvesz: elsőbb, legelső v. legelsőbb, legeslegelsőbb. Én elsőbb vagyok náladnál. Köztünk ő a legelső. Ezt követik a határozók is, elsőben, legelsőben, legeslegelsőben, elsőig, legelsőig, legeslegelsőig. stb.