, (elő-kelő) ösz. mn. 1) Nagyobb, felsőbb rangban, hivatalban levő. Előkelő urak, kir. tisztek. 2) Nagyobb birtoku. Előkelő nemesember. Előkelő közbirtokos. Előkelő polgár. 3) Tekintetben levő, tekintélylyel, hírrel, névvel bíró. Előkelő ügyvéd, iró, táblabíró. 4) A hivatalosan végzendő ügyek között első helyen álló, legsürgetősebb. (Praeferentialis).