, (el-ő-ül) ih. és igekötő. Megfelel ezen kérdésre: hol? miért helyesebben elül (= előül), mintha mondanók: előként v. mint elő, első. Elül (azaz előként, mint első) állani, elül futni. Elül hátul. Ilyenek az alul, körül stb. határozók is, melyeket az alól, köről névutóktól meg kell különböztetni. Egyébiránt a közönséges nyelvszokás az elemzés ellenére, úgy látszik a szebb hangzás kedveért, többnyire elől-t mond és ír mind a törzsben mind a származékokban, pl. előljáró, előljáróság, előlmegy, előlről stb. ezek helyett: elüljáró, elüljáróság, elülmegy, elülről. Elől tűz, hátul víz. (Km.) e helyett: elül tűz stb. S amennyiben a szabatosság rovására nem történik, kétséget nem szenved, hogy a szebb hangzás (ha a gyakorlatba átmegyen) az elemzést mindig háttérbe szorítja. Így lettek önt, ont, ront, bont stb. is ömt, omt, romt, bomt helyett, s hogy rokon példákat idézzünk: utól, jól stb. utúl (utó-ul), júl (jó-ul) stb. helyett.