, (el-len-ség) fn. tt. ellenség-ět. 1) Tulajdonképen, mint gyűnév, azon emberek testülete, kik irántunk gyülölettel viseltetvén rajtunk boszút állani törekesznek, kárunkat keresik; különösen kik fegyvert fogva más nemzetet, országot rontani indulnak, igyekeznek. Legkülönösebben egyik hadsereggel szemben álló, harczoló másik hadsereg. Jön az ellenség. Kicsiny ellenséget sem jó megvetni. (Km). Futó ellenségnek aranyhidat csinálj. (Km). Ellenséggel czimborálni. Az ellenséget megszalasztani, meggyőzni. 2) Mondatik egyes személyről, vagy tárgyról is, mennyiben azok kárunkra vannak, ellenünk törnek. Sok ellensége van. Ezt még az ellenségemnek sem kivánom. (Km). Halálos ellenségem. Házi ellenség a test; fris a roszra, jóra rest. (Km). 3) Ellentétetik a barát szónak. Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: szeresd barátodat, és gyülöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek stb. (Idvezítőnk). 4) Tágasabb ért. ellenpártok, felekezetek, kik valamely czél kivitelében meg nem egyeznek, kik ellenkező eszközökkel törekesznek egymás terveit meghiusítani. V. ö. ELLEN, fn.