, (l. fönebb) fn. tt. ellen-t tb. ~ěk. Tulajdonkép, ami vagy aki tőlünk eltávozik, elpártol, velünk nincsen; hanem más részen, más párton van. Tehát kinek véleménye, akarata, hajlama, indulata egészen más irányban nyilatkozik, mint a mienk, sőt a ki velünk szembeszáll, daczol, reánk tör, közönséges kifejezéssel: ellenség, mely jóllehet szóelemzésileg több ellennek öszveségét jelenti, s elvont értelemmel biró gyűnév, mindazáltal némely más régi szavainkkal együtt (p. feleség), egyes értelemben is használtatott. Az ellen szó pedig mint főnév mindig egyes személyt jelent. Egy ellenem sincsen. Neked sok ellened van. Elleneim rágalmazzák becsületemet. Elleneimmel kibékülök. A figyelmes irónak ezen újra felélesztett főnevet vagyis főnévvé is alakított szót az ellenség szótól most már meg kell különböztetnie.