, (l. fönebb) mn. tt. ellen-t, tb. ~ek. 1) Szemközt álló, felénk visszás irányban forduló, újabb alakulással: ellenső. Ellen szél, ellen sáncz, ellen lábuak, ellen fa, ellen ház. 2) Visszás irányban működő, nyilatkozó. Ellen beszéd, ellen erő, ellen fél, ellen irás, ellen mondás, ellen rész, ellen suly, ellen szív, ellen társ. Mindezeket újabb irók többnyire összetett szók gyanánt együvé szokták írni, tehát itt is határozóul tekintik: ellenszél, ellenfél, ellensúly, ellentárs, ellenmondás, ellenvetés.