, igekötő. Az egyszerü ige által jelentett állapottal, cselekvéssel vagy szenvedéssel, visszás irányú, hatású, szemközt álló, daczoló értelmet ad. p. Áll, ellenáll; szól, ellenszól; mond, ellenmond; vet, ellenvet. A hajócska a haboktól hagyigáltatik vala a tenger közepett, mert a szél ellenvala. (Tatrosi codex). Az ily igék tulajdonító ragu neveket vonzanak, mint: ellenáll az idő viszontagságinak; ellenmond maga magának, vagy személyragozva: ellene áll a kísértetnek, ellene szól urának, ellenem veti (nekem). Ellene mond az ördögnek. Ellenemre van. Fölveszi végül néha a t határozói képzőt is: ellentáll, ellentmond.