vagy DÚ, elvont gyök, mely különnemű származékaiban más-más eredeti értelmű. 1) Tompa hangutánzó a dúl (fúl), duhog, duda, dudog, dúdol igékben. 2) Jelent valamely kinyomulás által támadt csúcsot, domborodást ezekben: ducz vagy dúcz, dúz, duvad, dudva, dudor, dudorodik stb. 3) Am. erőszak, rablás, ragadozás által szerzett vagyon, zsákmány, honnan: dú-méh = tolvajméh, dúl, más vagyonát erőszakkal elragadja, dús, aki (az első vagyonszerzés módjára) sok ragadmánynyal, zsákmánynyal) bír, átv. ért. gazdag, dúka, kis zsákmány, vagy az együtt szerzett zsákmánynak egy része, honnan: dukál. Ez értelemben rokon vele a szanszkrit dú, melynek jelentése: dob, lök, hajít, mint a dúló ember szokott tenni.