, mn. tt. dőrét. Mind azon szók között, melyekkel a magyar az esztelent, bolondot nevezni szokta, a legkíméletesebb kifejezés, kevesebb tehát a féleszü, esztelen, bolond, eszeveszett, őrült, natragulyás, kasuka szóknál, s tulajdoníttatik oly embernek, ki az okos ész szabályait holmi kisebb tárgyakban szegi meg, s ferde beszédei vagy tettei által gyakran nevetséget, sajnálkozást pedig igen ritkán gerjeszt, s nem annyira a megzavart észnek, mint inkább a ki nem fejlett értelemnek adja jeleit. Legtöbb dőreséget mondanak, és tesznek a gyermekek, tudatlanok, tapasztalatlanok. Vétetik néha bohó, bohócz, tréfálkodó értelemben is.
Hasonlók hozzá a német Thor, thöricht, a franczia: étourdi, a szláv durak, a török delü vagy deli (de a mely derekat is jelent), stb. Magyar nyelvből elemezve, úgy látszik, azon őr gyöknek előtétes módosítványa, melyből őrűl, őrűlt származnak.