, (dő-l am. dö-űl, rokontársai a döjt, dönt szók. Némely tájakon: dűl), önh. m. dől-t. Jelentése 1) súlyegyent vesztve, félre hajlik, lefordúl. Dől a szekér, dőlnek földinduláskor a házak. Bedől a kút, kidől a ló a hámból. Kidőlt bedőlt az oldala, (köznépi mesékben használt kifejezés). Beledőlni a sárba. Eldőlni vagy feldőlni a rosz úton. Összedőlni, szétdőlni. Megdől a gabona. 2) Támaszkodik, nehézkedik. Falnak vagy fának dőlni; neki dőlni a hordónak. 3) Omlik, ömlik. Dől a fordított zsákból a gabona. Esik az eső, csak úgy dől. Kidől a víz, a bor. 4) Tolong, tolakodik. Dől a nép a templomból, szinházból. Dől az ellenség a városba. 5) Roskad, darabjaira oszolva lerogy. Összedől a kártyavár. Átv. ért. dugába dől a munka, a terv, azaz a készülőben levő munka, vagy a kivitelhez fogott terv megsemmisül, hasztalanná lesz, mint, midőn a hordó dugái bedőlnek. Dől belöle a bor, azaz borbűz. Dől belőle az okosság, tudomány, beszéd, hazugság.