, (dő-l-esz-kěd-ik vagy dől-eszt-kěd-ik) k. m. dőleszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Emberről mondatik, midőn valamely szilárd testhez, pl. falhoz, fához, asztalhoz stb. támaszkodik, neki dől valaminek, s azon ferde irányban tovább megmarad. Könyökére dőleszkedik. Neki dőleszkedik, mint az egész telkes paraszt. (Km.) Kidőleszkedik az ablakra. Megdőleszkedik.