, (dö-l-f) fn. tt. dölf-öt. Gyöktagának (dö) értelménél fogva jelent, szétterjengő, felfuvó, mintegy kidőledő tulajdonságot. (Dőlő = dölv = dölf, mint: nyelő = nyelv, ölő = ölv). Innen köz értelemben: felfuvalkodott, felduzzadt kevélységet, midőn valaki mintegy magában meg nem férve kidőled, felfújja magát, nagyot mutatni akar, a mese békája gyanánt. Tájdivatosan: dölyf, t. i. az l meglágyul. Képzésre hasonló a csör hangutánzóból lett csörf szóhoz, honnan csörfös am. lármás, zajos, csörgő.