, áth. m. döf-tem, ~tél, ~ött. 1) Hegyes, éles végü eszközt, fegyvert, szerszámot taszító irányban és erővel nyom, benyom valamely testbe. Kést, tőrt, kardot döfni valakibe. Csáklyát a part oldalába döfni. Dárdával döfni, ledöfni az ellenséget lováról. Igekötőkkel: bedöfni, feldöfni, megdöfni, ledöfni. 2) Mondják szarvas állatról, midőn szarvával bök, szúr. A szilaj tinó, bika megdöfte a gulyást. 3) Ököllel, újjal, vagy bottal taszít, szúr, bök. Vas megyében mondják így is: duf, honnan duff am. döfés, duffot kapni am. döfést kapni.
Azon d-t-vel kezdődő gyökszók családjába tartozik, melyekben a távolra hatás fogalma rejlik, milyenek: dö, dönt, doszol, tosz, toszít, tol, tuszkol stb. Talán egyetlen ige nyelvünkben mely f hanggal záródik.
Rokonok hozzá a szanszkrit dhav (lök), és tup (üt), hellen δεϕω, τυπτω, finn tupin (ütők) stb. Megjegyzendő, hogy dev a perzsa nyelvben gonosz szellemet jelent.