, (dor-ong) fn. tt. dorong-ot. 1) Megnyesett fiatal faderék, vagy vastagabbféle ág, eredeti hengerded alakjában. Innen: dorongfának mondják azon ölfát, melynek egyes darabjai nincsenek elhasítva, de a rőzsefánál vastagabbak. V. ö. RŐZSE. 2) Alkalmazott ért. kézbeli nagyobbféle faeszköz, a legnagyobb botnál zömökebb, terhet emelni, valamit megtámasztani, korlátot keríteni való, stb. Dorongból csinálják pl. a vendég oldalakat, a lajtorják oldalait; doronggal emelik ki sárból a megsüllyedt szekeret, dorongokon eregetik le a szekerekről a hordókat, stb. 3) Néha dorongnak mondják az igen nagy és vastag botot. Judás egy a tizenkettő közől eljöve, és ő vele sok sereg, kardokkal és dorongokkal. (Máté 26. 47.) Mint egy latorra jöttetek-e ki kardokkal és dorongokkal? (Lukács 22. 52.).
Más kiejtéssel durung. Ha gyökét visszafelé ejtjük, leszen: rúd, mely a doronghoz hasonló.
Egyébiránt első alakjában hengert jelent, honnan: dorholni am. hengerelni.