, (dob-og) önh. m. dobog-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán mondatik szilárd ruganyos testről, midőn ismételt ütés alatt erős tompa dob hangot ad. Dobog a híd a szekerek alatt. Dobog a megijedt ember szíve vagy melle, oldala. Dobog a föld az elnyargaló seregek alatt. 2) Ütés, tapodás, veregetés által dob hangot hoz elő, pl. lábával dobog; a tánczosok dobognak; dobognak a palláson dolgozó ácsok, dobognak a hídon menő lovak. Mit dobogtok? Ne dobogjatok. Vékony hangon: döbög.