, (doh-ány) fn. tt. dohány-t, tb. ~ok. Hazánkban köz ismeretü és használatu növény, az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből, melynek eredeti hazája Amerika. (Nicotiana). Magyar dohány, külföldi dohány; verpeléti, véki, vittnyédi, faddi, kospallagi, döbrei, petrei, füzesgyarmati stb. dohány. Leveles dohány, pordohány, vágott dohány, bíró hátán, azaz gorombára vágott dohány. Hegyedohány, lelkedohány, aljadohány. Cserebi vagy cserebéli, azaz igen rosz dohány. Basadohány, kapadohány. Sarjudohány. Csomódohány. Pipadohány. Nem ér egy pipadohányt. (Km.) Dohányt lehetne aprítani a hátán, (km.) azaz igen szelíd. Leveles dohány. Illatos, büdös; erős, gyönge; sárga, piros, zöld, fekete levelü dohány. Dohányt ültetni, termeszteni, szedni, felfűzni, szárítani. Dohányt metszeni vagy aprítani. Dohányt színi; dohánynyal kinálni, vagy a pipát, zacskót megtölteni. Dohányt rágni.
Hasonló hozzá a török tütün (tüt-mek am. füstölni), perzsa dochán (füst), vend, dalmat duhaan. A magyar nyelvből elemezve azt vélhetnők, hogy a nehéz füledt szagot jelentő doh gyöktől származott.