, (dob-u-an v. dob-van v. dobb-an) önh. m. dobban-t. 1) Hangutánzó, am. erős tompa dob hangot ad, rokon a toppan igével. Mondatik ruganyos, mozgékony, szilárd testről, midőn valamely ütés vagy erőszak éri. Dobban lába alatt a föld. Dobbannak a nyargalók alatt a híd padlózati. Megdobban a szíve. 2) Átv. ért. ijed, megijed, minthogy ilyenkor a szív hangosabban dobog, máskép ö-vel döbben. Megdobbantál lelkedben.