, áth. m. dob-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit bizonyos távolságra, helyre vet, lök, hajít, meglóbálva elröpít. Követ dobni a kútba. Egy bolond akkora követ dob a kútba, melyet tíz okos nem bír kihúzni. (Km.) Sárt dobni a falra vagy falhoz. Lapdát dobni. Húst, csontot, kenyeret dobni a kutyának. Feldobni, kidobni, bedobni, eldobni, ledobni, visszadobni. Dobd le barát a vakarót; azaz: add vissza, mi téged nem illet. (Km.) Ledobta a ló. 2) Hajítva üt, tör. Bedobni az ablakot, bedobni valaki fejét; a tekéző helyen ötöt, hetet dobni. Lapdával megdobni a játszótársat. Kővel kidobni valaki szemét. 3) Bizonyos irányban és téren keresztül vet. Átdobni a házat vagy házon, keresztüldobni a folyót vagy folyón. Messze dobni, közel dobni. 4) Taszít, nyom. Ott marad, a hová dobják. (Km.) Ide-oda dobják a szegényt. A dob ige általán valamely erőszakos, rontásra törekvő és szánt, megvető eltávolítás eszméjét foglalja magában, s ez által különbözik a vet, lök és hajít igéktől, melyekkel nem mindig felcserélhető, pl. mondhatom: csontot vetek v. lökök v. dobok az ebnek, de nem: búzát dobok, e helyett búzát vetek (a földbe). Szinte mondhatom: követ hajítok v. dobok, de nem: nyomtatékot hajítok a mérlegre; hanem dobok v. vetek stb. V. ö. HAJÍT, LÖK, VET.
Régiesen és tájejtéssel: tob, melyben a távolságra vonatkozó to (tova) rejlik; szanszkritül dhav vagy dhú = lök (schleudern).